Audikat kaptak az úszóválogatott legjobbjai

Úgy kezdődött, mint egy úszó fesztivál, hiszen a magyar válogatott legjobbjai gyülekeztek az Audi óbudai központjában, ahol nem akármilyen ajándék várta őket. A kiválasztottaknak – egy éven át – egy Audi A3-as segíti majd a felkészülésükben a gondtalan és gyors közlekedést.

Az ünnepélyes átadáson, Vérten Sándor a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója örömtelinek nevezte az úszó szövetséggel való együttműködést, és azt, hogy a maguk eszközeivel segíthetik a tokiói olimpiára készülő úszók felkészülését. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, ez a megállapodás erőt mutat, és hozzájárulhat Magyarország sikereihez a 2020-as ötkarikás játékokon. Hozzátette, a szervezetet soha nem támogatták még ilyen mennyiségű gépjárművel, amelyek mindegyike a versenyzők kényelmét hivatott szolgálni. A 49 tagú válogatott keret húsz legsikeresebb versenyzője kapta a népszerű négykarikás márka autóit. „A fiatal tehetségekben látom a nagy eredmények ígéretét, és mint egykori versenyző, tudom, hogy milyen hosszú és nehéz út vezet a sikerekig. Ráadásul a válogatott egy része az edzések mellett még keményen tanul is, a többszörös ifjúsági világbajnok Milák Kristóf éppen az érettségi vizsgáról érkezett a kocsi átvételre” – mondta az úszók elnöke.

Az együttműködési megállapodás előkészítésekor eldöntötték, hogy valamennyi autó a versenyzőké lesz, hiszen ők dolgoznak nap mint nap az eredményekért. A sportolók közül az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, az ugyancsak olimpiai harmadik Kenderesi Tamás, valamint a tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként bronzot nyert Kozma Dominik is boldogan vette át az elegáns és sportos Audi sluszkulcsát.
 Az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárkának – aki a Komjádiban edz – már ötéves a jogosítványa, és azt mondta, nagyon várja, hogy vezethesse a neki szánt Audit. Kozma Dominik pedig kijelentette: „Hatalmas segítség, hogy ilyen autót használhatunk egy évig. Ezzel a kocsival kényelmesebb lesz hajnalonta – főleg télen – edzésre indulni, akkor, amikor mások még csak ébredeznek.”

A lekésőbben Késely Ajna – a junior világ- és Európa-bajnok úszó –, ülhet majd az A3-asba. No, nem büntetésből, hanem azért, mert még csak 16 éves, és a jogosítvány is hiányzik az okmányai közül: „Szeptemberben leszek 17 éves, de most annyira besűrűsödtek az iskolai elfoglaltságaim, rengeteg a pótolni valóm, hogy inkább csak később kezdem el a vezetői engedélyhez szükséges tennivalókat. Remélem karácsonykor már ott lesz a fa alatt a jogosítványom is. Rendkívül nagy dolog, hogy egy ilyen autót vezethetek majd.”

A győri Audi gyárban készült A3 Limousine közül 13-ban dolgozik150 lóerős 1.4 TFSI benzinmotor, hét autót pedig 1.6 literes 116 lóerős TDI motor hajt.
Ezek a modellek sportosak és népszerűek, akár az úszó válogatott tagjai…