89. Genfi Autószalon – 1. rész


BMW 7-es sorozat


Látványosan eltúlzott hűtőmaszkkal újul meg a BMW néhány éves csúcsmodellje. A minden elképzelhetőnél nagyobbra szabott, oligarchikus hatalmi jelképnek is beillő vesék mellett a 35 mm-rel vékonyabb fényszórók már lézeres kivitelben is rendelhető. Odabent új az X5-ös stílusát követő műszerfal és a kormánykerék. Igazítottak a motorpalettán is, a 6.6 literes V12-es a részecskeszűrő miatt 25 lóerőt gyengült, de nyomatéka 800-ról 850 Nm-re emelkedett, valamint új szereplő a 8-as kupéból átemelt 530 lóerős, 4.4 literes V8-as. A 745e hibridben az eddigi 2.0 literes, négyhengerest egy 3.0 literes, 286 lovas blokk váltja, így a hajtáslánc összteljesítménye 394 lóerőre izmosodott, a nagyobb akkuk révén a tisztán elektromos üzem 50-58 km-re nőtt. A dízelmotorok változatlanok maradtak.


Mazda 3


Minden porcikájában átalakult a Mazda középkategóriás slágermodellje. Az öt- és négyajtós kivitelben bemutatott új 3-as koncepcióautókat idézően letisztult, valószínűtlenül gömbölyűre formált fémteste 30%-ban nagyszilárdságú acélból készült. Orra és a külsőhöz hasonlóan klasszikus egyszerűségű műszerfala a 6-osét idézi. A jelenleg is használt 1.5 és 2.0 literes benzinesek mellett lesz 1.8-as dízel is. Az igazi újdonság azonban a 2.0 literes Skyactiv-X benzines, amely a dízelekhez hasonlóan kompressziógyújtásra is képes és enyhe hibridrendszerrel szerelt. Fotóműve elöl McPherson, hátul torziós megoldású, és kiegészülhet az i-Activ négykerékhatjás átdolgozva változatával.


Mercedes-Benz CLA Shooting Brake


Alig négy év után váltja legkisebb kombiját a Mercedes. A kizárólag Kecskeméten készülő CLA Shooting Brake karosszériája a B-oszlopig a négyajtósával egyező. Tengelytávolsága 30 mm-t nőtt, hossza 48, szélessége 53 mm-rel nagyobb, magassága viszont 2 mm-t csökkent. Utastere egy az egyben az A-osztályé, a raktér viszont kicsivel 500 liter fölé kúszott. Motorpalettája az alapmodellével egyező benzineseket és dízeleket sorol, az AMG kivitel bemutatásáig a hetes, duplakuplungos automata váltóval szerelt, 225 lóerős és 350 Nm nyomatékú CLA 250 lesz. Valamennyi változat többlengőkaros hátsó futóművet kap, a kerekei 16-19 colosak.


Morgan Plus Six


A látszat ellenére a Plus Six típussal teljes generációváltást hajtott végre a Morgan. A csaknem 70 éve változatlan lemezek már az új, a korábbiaknál kétszer merevebb, CX jelzésű ragasztott alumínium platformot takarják, amely helyenként még mindig tartalmaz fa elemeket. A szerkezet tömege a 100 kilót sem éri el, míg az autó összesen 1075 kg-ot nyom. Hosszú gépháza alatt egy BMW eredetű, 3.0 literes, soros 6-hengeres (B58) motor dolgozik, 335 lóerővel és 500 Nm nyomatékkal. Váltója 8-fokozató automata ZF. A gyáriak szerint ez a valaha épített legfürgébb utcai modelljük, 100-ra 4,2 mp alatt gyorsul, végsebessége 267 km/h, vegyes fogyasztása 7,4 literes. Az évenkénti 300 darabban korlátozott példányszámú roadster ára megközelítőleg 29 millió forint.


Peugeot 208


A minden elemében újratervezett 208-as pontosan hozza Peugeot-k jelenlegi karakterét, de az elkülönülő gépházon, műanyag kerékíveken, a C-oszlopon és a hátsón a 205 öröksége érződik. Az új CMP jelű alapra épülő autó tömege 30 kg-ot csökkent, a fényszórók LED-esek, a kerekek mérete 17 colig nőhet. Beltere teljesen új, itt debütál a márka első digitális műszerfala. Mozgatásáról 1.2 literes, háromhengeres, szívó (74 LE) és turbós (100/130 LE) benzinesek gondoskodnak, 5-ös és 6-os kézi, valamint 8-as automata váltóval. Dízelből csak egy 1.5-ös négyhengeres marad (99 LE). A legnagyobb dobásnak azonban a teljesen elektromos e-208 ígérkezik.


Polestar 2 EV


A kis tuningcégből a Volvo almárkájává tett Polestar második modellje igazi tömegautónak készült. A CMA platformot használó ötajtós 2 EV a Volvo elegáns négyajtósaihoz képest szinte emelt hasmagasságú terepes modellnek tűnik. Tengelyenként egy-egy villanymotorral (396 LE, 660 Nm) hajtva 5 mp alatt éri el a 100-as tempót, a 78 kWh-s Li-ion akkucsomaggal hatótávolsága 500 km. A LED lámpás, keret nélküli külső tükrökkel ellátott újdonsághoz felárért Öhlins gátlókkal, Brembo fékrendszerrel és 20-as kerekek is elérhetők. Indulóára megközelítőleg 12,6 millió Ft, a rendeléseket csak interneten lehet leadni.


Renault Clio


Elődjének meghatározó arányait és alapvető formai megoldásait örökölte az aktuális Renault egyen-maszkkal frissebbé tett Clio ötödik generációja. A LED-es fényszórókon kívül csak itt-ott igazítottak a formán, a műszaki alapok változatlanok. A kisautó hossza 14 (4048 mm), magassága 30 mm-t csökkent (1440 mm), szélessége 66 mm-t nőtt (1798 mm). Igazi forradalom a raktérben történt, elődjénél egyharmaddal nagyobb, immár 391 literes. Motorválasztéka egy ötös váltóval szerelt 1.0 literes, 3-hengeres szívó benzinessel (75 LE, 95 Nm) indul, annak turbós változatával folytatódik (99 LE, 160 Nm), majd egy 1.3 literes sornégyesben végződik (129 LE, 240 Nm). Dízel csak mutatóba marad, a hatos váltóval párosított, 1.5 dCi (85 LE, 200 Nm) mellé jövőre egy villanyosított 1.6 szívó benzines hibrid érkezik.


Škoda Kamiq


Kompakt modellel tette teljessé SUV palettáját Škoda, így csaknem minden népszerű szegmensben van ütőképes autójuk. A szabvány VW platform 10 centivel nyújtott változatát használó 4,24 méteres Kamiq formája a lámpák kivételével nem mutat sok érdekességet. Csomagtere alaphelyzetben 400, bővítéssel 1395 literes. Az első kerekek hajtására a megszokott VW egységei szolgálnak. Benzinesből 1.0 literes, 3-hengeres (95/115 LE), 1.5-ös 4-hengeres (150 LE), dízelből csak 1.6 literes lesz (115 LE). A kis benzinesből földgázzal is használható változat is elérhető (90 LE).


SsangYong Korando


Elődjéhez hasonlóan visszafogott, óvatosan divatos, ezúttal sík felületekből felépített formával érkezik a Korando negyedik generációja. A nagyobb tengelytávú, hosszabb, szélesebb és alacsonyabb SUV csomagtere 551 literes, az újratervezett utastér minőségibb anyagokat ígér. Motorkínálata csupán kéttagú, egy teljesen új, 1.5 literes turbó benzinest (163 LE) és egy átdolgozott, 1.6-os dízelt kínál (136 LE), egyaránt 6-os kézi vagy automata váltóval.


Toyota GR Supra


Európába is elérkezett a Toyota évek óta halogatott, a koncepcióváltozathoz képest sokat szelídült sportautója. Az 1520 kilós Supra (4379×1854×1292 mm) alapjait a BMW Z4 adja, ami valamelyest megkötötte a Toyota tervezőinek kezét. Az igen látványosan szabdalt fémlemezek és műanyag idomok mögött helyenként felsejlenek a német gének, ami az utastérben talán még inkább szembetűnő. Kezdetben egyetlen, soros 6-hengeres, kettős csigás turbóval szerelt BMW erőforrás kerül a gépházba (340 LE, 500 Nm). A 19-es hátsó kerekeket 8-fokozató ZF váltón át hajtó egységgel 4,3 mp alatt ér 100-ra, csúcssebessége 250 km/h. A japán piacra 4-hengeres turbós változatok is készülnek (197/258 LE).